Jim Jarmusch Velencében ünnepelt filmje az Arany Oroszlán díj és a nívós stáblista ellenére (vagy épp amiatt) végtelen csalódás. Terméketlen variációs kísérlet, amelyet kizárólag a színészek játéka tesz elviselhetővé.
Evidens, hogy Jarmusch kapcsán nem egy akciókkal telített, hajmeresztő plot twisttekkel agyonfacsart opuszt várunk – a kreativitást és a szerzői jegyek különös kollázsát azonban igenis méltán elvárjuk a slow cinema mesterétől. Ujjgyakorlat ez, lélektelen, egyénítetlen practice. Lánthimosznál A kegyelem fajtái gondolható el hasonlóként, ám a görög rendező képes volt a szignifikáns kéz- és tematikus jegyeivel a maga különös hangulatára formálni saját rutinfilmjét.
A Father Mother Sister Brother relevanciája – a filmből kölcsönzött kifejezéssel élve – vitatható.
Jarmusch, ha műfaji filmekben gondolkodik, a konvenciókat zárójelbe teszi, a tematikus jegyek súlyát a jelzésértékig hígítja. A jarmuschi kultúrakeverés megmarad, akárcsak a hollywoodi sémák szisztematikus demisztifikálása. A diszfunkcionális család témáját nem járatja csúcsra: szó sincs végzetes ellenérzésekről, békíthetetlen viszályról, betegségről vagy bárminemű erőszakról – pusztán csak képtelenek a családtagok arra, hogy értékes, tartalmas és szeretetteli (vagy legalábbis valamilyen érzelmi töltettel bíró) közös időt töltsenek el egymás társaságában.
A Father Mother Sister Brother adott objektumok és nyelvi, cselekménybeli elemek három verzióját dobja ki, keverve, de felismerhetően. Mintha Jarmusch egy egyetemi forgatókönyvírás-kurzus gyakorlati feladatára adott volna be egy gyorsan kivitelezhető szkriptet. Téma: a szülő és a gyerekek között nem jöhet létre érzelmi, tehát lényegi kapcsolat. A következő elemek mentén kapcsold össze a történetvariációkat: víz, Rolex, előléptetés, összeöltözés, drog, gördeszkások (belassítva!), elhallgatás, színjáték.
Törekedj a sterilitásra, a játékidő ne haladja meg a két órát, tessék!
A három fejezet három családot mutat be, és ahogy a Feszült helyzet újrajátszásai is elvesztik a varázsukat egy idő után, úgy Jarmuschnál is csupán a második variáció vált ki érdeklődést. Nem kizárólag a három színésznő figyelemre méltó játéka miatt – ekkor ismerjük fel az ismétlődési és kapcsolódási mintázatokat. Ez azonban már a harmadik fejezetre ellaposodik, unalomba fullad, és még az az igen jelentős és tanulsággal bíró dramaturgiai váltás sem menti meg a helyzetet, hogy a szülő kiíródik a történetből.
Az „Apa” fejezetében egy özvegy férfit látogat meg a két felnőtt gyereke. Kissé kínos, szókeresős csendekkel és funkcionális témákkal eltöltött délután tanúi vagyunk: a gyerekek ritkán jönnek látogatóba, a fiú (Adam Driver) azonban kötelességének érzi az apa (Tom Waits) anyagi támogatását. A sablonpárbeszédek vontatottságát az epizódvégi „karakterváltás” oldja fel: a tétova, inkompetens apafigura ugyanis pár snitt alatt rendbe szedi magát és a lakását is, majd öltönyt véve vacsorára hívja telefonon egy hölgyismerősét. A ház mögött gondosan letakart gyönyörű autójába pattan, és elhajt a demonstratívan a ház előtt parkoló, megviselt „hivatalos” kocsija mellett, amellyel rezzenéstelen arccal, a szerepből egy pillanatra sem kilépve szemléltette fiának nélkülöző életmódját.
Az „Anya” fejezetébe így némileg felfrissülve érkezünk, amelyet csak tovább fokoz a kapcsolódási elemekre való ráismerés.
Charlotte Rampling egy jól szituált felső középosztálybeli bestsellerszerzőt alakít, aki évente egyszer teadélutánra invitálja lányait dublini házába. Timothea (Cate Blanchett) konszolidált, szabálykövető nő, aki gyámoltalanul validálja anyja minden lélegzetvételét, meghunyászkodva a szülői szigorral szemben. Lilith (Vicky Krieps) lázadóbb alkat, rózsaszín hajával, szőrmekabátjával feltűnő (és a családból kitűnő) jelenség. Anyja nem tesz rá megjegyzést, pszichológusával folytatott telefonbeszélgetéséből azonban értesülünk álláspontjáról: Timothea kevésbé van kapcsolatban a realitással, ennek ellenére Lilithért jobban aggódik.
A három színésznő remekül prezentálja a nők osztályrészéül jutott, így évszázadok során készségszintre fejlesztett bájcsevejt: feszengés helyett érzékeljük a három nő közötti dinamikát és elvárásrendszert, amely által családi (kór)történet bontakozik ki lelki szemeink előtt. Az anya könnyebben beszélget fiatalabb lányával, elnézi különcségeit, ergo az idősebb lánygyermek csakis pedantériájával szállhat be az anya elismeréséért vívott versenybe – amelyben láthatóan alulmarad. Rampling szigorú tekintete Dűnébe illő, fegyelmezett jelenléte szervezi az epizódot. Krieps nem játssza túl az ellenszegülő lány szerepét – saját kis színjátéka ékesen bizonyítja, hogy bármennyire is szembemegy anyja konzervativizmusával, mégsem meri felvállalni a barátnőjét.
Maga az alkalom is színjáték: az anya berendezi az asztalt süteményekkel, virággal, és eljátssza a gondoskodást,
miközben annyi empátia és anyai készség sem szorult belé, hogy a teázás végére Ubert hívjon Lilithnek, vagy a lerobbant autóval veszteglő Timotheának felajánljon egy fuvart. Cate Blanchett fenomenális ebben a végtelenül szimpla nővérszerepben: nyugodt tétovaságával, szende mosolyával és félszeg létezésével szórakoztatóvá és többrétegűvé teszi ezt az alapjáraton felejthető karaktert.
A harmadik fejezet („Sister Brother”) egy ikerpár történetét meséli el, akik a szülők halála után utoljára megnézik a már üres lakást. Hálátlan feladat a záróepizódban játszani: a nézőt már nem tölti el a variációs mintázatokra való ráismerés öröme, az anya-lánya kapcsolat sokatmondó terméketlenségét pedig nem tudja fokozni vagy izgalmassá tenni az ikerpár szeretetteljes kötődése, jóllehet Indya Moore és Luka Sabbat remek párosnak bizonyul az elárvult testvérek szerepében. A párizsi epizódban tetőzik a színjáték: a szülők kalandokkal telve, hamis útlevelekkel és személyazonosságokkal éltek, amelyet ugyanolyan gonddal őriztek meg, akárcsak a gyerekeik óvodáskori rajzait. Az ikreknek valószínűleg nem lehetett könnyű és szokványos gyermekkora, viszont ebben a szülők nélküli létben harmonikusan és bensőségesen tudnak egymásra hangolódni. Mintha a film nagy tanulságaként az szolgálna, hogy
a testvérek akkor tudnak igazán (vagy kizárólag) egymással értékes kapcsolatot teremteni, amikor a szülő kivonódik az egyenletből.
Erre utal az „Anya” című fejezet zárlata is, ahogy a házat elhagyva Lilith és Timothea megfogja egymás kezét.
Bár nem is érdemes ilyen messzemenő következtetéseket levonnunk Jarmusch filmje kapcsán.
A Father Mother Sister Brother többet sejtet a valódi jelentőségénél – Jarmuschtól azért többet vártunk.
Ez viszont nem minősíti a színészek játékát – ők azok, akik több-kevesebb sikerrel megmentik a filmet a teljes unalomba süllyedéstől.
Father Mother Sister Brother, 2025. Írta és rendezte: Jim Jarmusch. Szereplők: Adam Driver, Tom Waits, Mayim Bialik, Charlotte Rampling, Cate Blanchett, Vicky Krieps, Indya Moore, Luka Sabbat. Forgalmazza: Cirko Film.
A Father Mother Sister Brother a Magyar Filmadatbázison.
